A 2019. augusztus 8-i adás

2019. augusztus 08. - TaoMamik

Egy mese, egy téma, egy vendég és a két mami: lllés Györgyi és Csányi Zita.
Műsor a női energiákról, a szabadságról, a spiritualitásról. Humorral, mesékkel, anyai és nagymamai tapasztalatokkal.
A Mamik mai vendége, immár másodszor, Domján Áron agykontroll oktató volt, aki az agykontroll technika mellett, a saját maga által sportolóknak kidolgozott módszeréről, a sportkontroll technikáról is beszélt. Az adást itt hallgathatod meg/újra: KATTTT

A mesét pedig itt olvashatod:
Egy hivatalnok úgy érezte, túlságosan sokat üldögél a hivatalában, ezért megkérdezte Takuant, a zen-mestert, hogyan lehetne felgyorsítani az idő múlását. Takuan néhány írásjegyet firkantott egy darab papírra, amit aztán a hivatalnok kezébe nyomott.
A papíron ez állt:
Minden perc elmegy egyszer,
bármily lassú is a lába.
Unalmas, szürke a napod,
mégis felbecsülhetetlen az ára!

20190808_205940_0000.png

domjan_aron.jpg

img_20190411_164346_1.jpg

img_20190411_165002.jpg

img_20190411_165018.jpg

A 2019. augusztus 1-i adás

Egy mese, egy téma, egy vendég és a két mami: lllés Györgyi és Csányi Zita.
Műsor a női energiákról, a szabadságról, a spiritualitásról. Humorral, mesékkel, anyai és nagymamai tapasztalatokkal.
A Mamik mai vendége ma újra Markotányos Zsuzsanna, szociálgerontológus, aki másodszor beszélt a Mamik műsorában az öregedés nehézségeiről, szépségeiről, a család felelősségéről.
Az adást itt hallgathatod meg/újra: KATT

A mesét hozzá itt olvashatod:
Két buddhista szerzetes találkozott egy idős emberrel, egy folyónál, amelyen utuk során át kellett kelniük. Az öreg egy mantrát mormolt magában, és a folyó felé tartott, amikor összetalálkozott a szerzetesekkel. Nagyon ritkán jártak szerzetesek a folyón át vezető vándorúton, és ezért az öreg kihasználta ezt a ritka pillanatot arra, hogy megkérdezze a szerzeteseket, vajon jól gyakorolja-e a hitét, és helyesen mondja-e a mantrákat. Amikor elmesélte, hogy ő melyik mantrát szokta a leggyakrabban elismételni, a szerzetesek helyeseltek, ugyanis az a legszentebb volt mind között, de ki kellett javítsák az öreget, mert az utolsó szótagot rosszul tudta és így a mantra nem a helyes jelentést hordozta. Az öreg elbeszélte hogy ő szinte nem is használt más mantrát csak ezt az egyet egész életében. A szerzetesek pedig sajnálatukat fejezték ki amiatt, hogy az öreg élete nagy részét eredménytelen imádkozással töltötte, és hogy lelki fejlődése ennyi időn át korlátozva volt azért, mert nem a szent szótagokat ismételgette.
Az öregember mindazonáltal örült annak, hogy nagy tudású szerzetesekkel találkozhatott, és beszélgetésük végén, jó szerencsét kívánva köszönt el majd továbbhaladt a folyó felé. Most már a helyes szótaggal ejtve a mantrát, elmélyülve, még nagyobb imádságban folytatta útját, de a két szerzetes még mindig nem tudott napirendre térni afelett, hogy az öreg ennyi évet pazarolt el a helytelenül ejtett mantra miatt.
Ahogy sajnálkozva nézték az egyre távolodó alakot amaz mélyen elmerülve az imádkozásban a lassan áramló, szélesen vonuló folyóvíz felszínére siklott és végül puhán lépdelve ért át a túlpartra.

img_20190430_205303.jpg

img_20190430_205352.jpg

img_20190430_205401.jpg

img_20190430_205404.jpg

img_20190430_205405.jpg

 

 

 


A 2019. július 25-i adás

Sok történet és a két mami: Jin Mami és Jang Mami. A Mamik egy műsor a női energiákról, a szabadságról, a spiritualitásról. Humorral, mesékkel, anyai és nagymamai tapasztalatokkal. A múlt év utolsó élő adásában a Mamik egy új sorozatot indítottak útjára, a TaoMamik Levelesládáját. Minden hónap végén a hozzájuk érkezett kérésekre, kérdésekre válaszolnak, és arra biztatunk mindenkit, hogy továbbra is írjon a taomamik@gmail.com címre, bármilyen olyan önismereti, spirituális, vagy praktikus kérdése van, amire csak az igazi mamik tudják a választ! A mostani műsort itt hallgathatod meg: KATT

img_20190716_062008.jpg

img_0035_1.JPGimg_20190714_135551.jpg

img_0364_1.JPG

A 2019. július 18-i adás

A Mamik vendégei a házaspáros sorozatban Grisnik Petra és Göttinger Pál lesznek. Hogy szervezi meg az életét egy rendező-színész házaspár? Milyen nehézségek és könnyebbségek vannak abban, hogy mindketten színházi emberek? Vajon milyen együtt dolgozniuk? A műsort itt hallgathatod meg/újra KATT

A mesét pedig itt olvashatod:

A német költõ, Rilke egy idõben Párizsban élt. Naponta bejárt az egyetemre egy francia barátnõje kíséretében. Útja egy nagyon forgalmas útvonalon vezetett át. A keresztezõdésnél állandóan egy koldusasszony tartózkodott. Alamizsnát kéregetett a járókelõktõl. Mindig ugyanazon a helyen üldögélt. Mozdulatlan volt, akár egy szobor. Kezét elõre nyújtotta, szemét a földre szegezte. Rilke soha nem adott neki egy fillért sem. Barátnõje ellenben gyakran belecsúsztatott a koldus  kezébe egy-egy pénzdarabot. Egyszer a fiatal francia nõ csodálkozva meg is kérdezte a költõt: 
- Te miért nem adsz soha semmit szegénynek? 
- Olyasvalamit kellene adnunk neki, amit nem a kezének, hanem a szívének szánunk - válaszolta a költõ. 
Másnap Rilke egy rózsabimbóval érkezett. Egyenesen a koldusasszonyhoz ment. A rózsát belehelyezte a kezébe és tovább akart menni. Ekkor azonban váratlan dolog történt: a koldusasszony felemelte a tekintetét, ránézett a költõre, nagy nehezen felkelt a földrõl, megragadta a férfi kezét és megcsókolta. Majd, a rózsát erõsen a szívére szorítva eltávozott. 
Egy héten át nem látták. A rákövetkező héten ismét ott ült az utcasarkon, a szokott módon: szótlanul, mozdulatlanul, mint korábban. 
- Mibõl élhetett egész héten át, mikor semmit sem kapott? - kérdezte a francia barátnõ. 
- A rózsából - válaszolta a költõ.

go_ttinger_pa_l.jpg

grisnik-petra.jpg

img_20190423_192942.jpg

img_20190423_192944.jpg

img_20190423_192946.jpg

 

A 2019. július 11-i adás

A Mamik vendége ismét Kreszta Zoltán futónagykövet volt, aki többek között a helyes edzésprogramról is beszélt, és persze mindarról, ami a múlt heti adásból kimaradt. Az adást ITT hallgathatod meg, 

a mesét pedig itt olvashatod:

- Mi az út? - kérdezte a szerzetes.
- Menj! - válaszolt a mester.

img_20190409_201009_1.jpg

img_20190409_193217.jpg

img_20190409_201009.jpg

img_20190409_201001.jpg

img_20190409_204747_1.jpg

img_20190409_204800_1.jpg

img_20190409_204800.jpg

A 2019. július 4-i adás

A Mamik vendége ma Kreszta Zoltán futónagykövet volt, aki a futás szeretetéről, különféle technikáiról, többek között a sarus futásról is beszélt.

A műsort itt hallgathatod meg/újra: KATT

A mesét pedig itt olvashatod:

A mezei nyúl és a sündisznó (népmese) 

Egyszer egy szép nyári napon künn a mezőn találkozott egy mezei nyúl egy sündisznóval. A mezei nyúl bosszantani kezdte a sündisznót.
- Te sündisznó, ezekkel a horgas lábakkal hogy tudsz te menni?
A sündisznó nem hagyta magát, visszavágott:
- Én ezekkel a horgas lábaimmal jobban tudok futni, mint te azokkal az egyenesekkel!
Azt mondja a nyúl:
- Én azt nem hiszem.
- Na, ha nem hiszed, akkor fogadjunk!
Fogadtak is. Majd a nyúl kérdi a sündisznótól:
- Na, mikor futunk?
- Hát, majd holnap reggel, mikor a nyolcórás vonat megy.
- Miért nem most? - kérdezte a nyúl
- Azért, mert haza kell mennem, hogy egyek. Holnap reggel nyolc órakor legyünk itt mind a ketten.
Na, a sündisznó hazament. Otthon a felesége várta a vacsorával. Miután megvacsoráztak, hát elmesélte a feleségének, ami történt:
- Ej, én fogadtam a nyúllal, hogy én jobban tudok futni, mint ő.
Azt mondja a felesége::
- Ne szamárkodj, hát hogy tudnál te jobban futni, mint a nyúl?
- Hagyd csak el te, majd kiokoskodjuk!
Másnap reggel felkeltek, megreggeliztek, s kimentek a mezőre. De a mezőnek nem arra a végére mentek, ahol találkozniuk kellett a nyúllal, hanem a másikra; ott a feleségét a sündisznó beállította az egyik barázdába, és azt mondta neki:
- Amikor a nyúl a másik barázdán ideér, akkor te jó előre kiálts: "Én már itt vagyok!"
Majd a sündisznó elment a mezőnek a másik végére, és találkozott a nyúllal. 
- Szervusz, nyúl koma!
- Szervusz, sündisznó koma!
- Eljöttél?
- Eljöttem!
- Na, hát futunk?
- Futunk.
- Na de hogy futunk? - kérdezte a mezei nyúl.
Azt mondta a sündisznó:
- Én futok az egyik barázdában s te a másikban. hogy ne akadályozza egyikünk a másikat a futásban.
- Helyes, jól van.
A nyúl megállott az egyik barázdában, a sündisznó a másikban.
Akkor a sündisznó azt mondta a nyúlnak:
- Én számolok egy-kettő-hármat, s mikor a hármat mondom, elrugaszkodom. - Egy, kettő, három!
Akkor mind a ketten nekirugaszkodtak, de a sündisznó csak kettőt ugrott, s lebújt a barázdába. De a másik sündisznó ott volt a másik végében a földnek, s mikor a nyúl odaérkezett, akkor rákiáltott:
- Én már itt vagyok. - Akkor azt mondja a nyúl: - Nem volt jó, még egyszer futunk!
Akkor visszafordultak, s kezdtek visszafelé futni, de az a sündisznó is csak kettőt ugrott, s lebújt. A nyúl tőle telhetőleg futott, úgy, hogy annál jobban még nem futott soha. Mikor a föld végéhez érkezett, a másik sündisznó azt kiáltja:
- Én már itt vagyok!
- Nincs jól, még egyszer futunk!
Hát, újra visszafutottak. A sündisznó lebújt, a nyúl pedig futott ahogy csak bírt. Mikor célba ért, a másik sündisznó így kiáltott:
- Én már itt vagyok!
- Nincs jól - mondja a nyúl -, még egyszer futunk, negyedszer.
Na de a nagy futásban elfáradt a nyúl lába, és a mező közepénél elesett, nem bírt továbbmenni. A sündisznók pedig kikacagták a nyulat, megnyerték a fogadást. Hazamentek nagy kacagva, s máig is élnek, ha meg nem haltak.

img_20190409_201010.jpg

img_20190409_204747.jpg

img_20190409_204800.jpg

img_20190409_204808.jpg

532071_352713404815995_1183700780_n.jpg

A 2019. június 27-i adás

A múlt év utolsó élő adásában egy új sorozatot indítottunk útjára, a TaoMamik Levelesládáját. Minden hónap végén a hozzánk érkezett kérésekre, kérdésekre válaszolunk, és arra biztatunk mindenkit, hogy továbbra is írjon a taomamik@gmail.com címre, bármilyen önismereti, spirituális, vagy praktikus kérdéssel, amire csak az igazi mamik tudják a választ!

A műsort itt hallgathatjátok meg KATT

Ebbe a műsorba is olyan leveleket igyekeztünk  beválogatni, melyeknek témája sokunkat érint:

- Mit tegyek, ha megbukott a gyerekem?
- Szingli vagyok, de utálom ezt az állapotot.
- Nem tudok az anyósomra szeretettel gondolni.
- A 16 éves lányom egyszer csak elkezdett templomba járni.
- Kövér vagyok és pattanásos, de meg szeretnék hódítani egy lányt. Mit tegyek?

img_20190326_194454.jpg

img_20190228_164724.jpg

img_20190228_164703_1.jpg

img_20190221_165058_1.jpg

52784498_2289508981081086_8201217327040036864_n_1.jpg

 

 

 

 

 

 

 

A 2019. június 20-i adás

A Mamik vendége Vitéz Zita dentálhigiénikus szakember volt, akivel a fogápolás modern, professzionális technikáival ismerkedtünk meg. Mesélt tévhitekről is, amikkel nap mint nap találkozunk, pedig nagyon egyszerű rutinnal örökre elfelejthetnénk a romló fogakat. Mire kell vigyáznia kisgyereknek, felnőttnek és idősnek? Milyen az általános szájhigiénés állapot Magyarországon? Sok igazán hasznos és sokak számára meglepő információt osztottak meg a Mamik a nyári szünet előtti utolsó élő adásban. A műsort itt hallgathatod meg/újra KATT

A íme a mese:
Az oroszlán és az egér

Aludt az oroszlán. Egy egér végigszaladt a testén. Felserkent és megragadta. Az egér kérlelni kezdte, hogy engedje el; így könyörgött neki:
- Ha te eleresztesz, jót cselekszem veled. - Nagyot nevetett az oroszlán ezen az ígéreten; hogy mondhat olyant az egér, hogy jót cselekszik vele, s elengedte.
Nemsokára vadászok fogták el az oroszlánt, és fához kötözték. Az egér meghallotta az oroszlán ordítását, odafutott, elrágta a kötelet, és így szólt: - Emlékszel, nevettél, nem hitted, hogy jót is tudok cselekedni veled, de most már láthatod: tehet jót egy kis egér is.

img_20190620_162717.jpg

img_20190620_162720.jpg

img_20190620_164011.jpg

img_20190620_165646.jpg

img_20190620_165524.jpg

img_20190620_165548.jpg

2019. június 13-i adás

A Mamik vendége Fehér Péter bűvész és ceremóniamester volt, aki arról mesélt, mi a feladata, azon túl, hogy mindenki vidámságot vár tőle. Vajon mindig szórakoztató a szórakoztatás? Egy biztos: naponta újabb- és újabb kalandok várnak rá, amiből a Mamiknak is átnyújtott egy varázslatos csokorral. A műsort itt hallgathatjátok meg/újra: KATT

A mesét pedig itt olvashatjátok:

Volt egyszer egy szegény ember, aki gondterhelten bandukolt az erdő szélén. Amikor elfáradt, leült pihenni, és a hátát egy fának támasztotta. Ekkor még nem tudta, milyen fát választott. Különös, mágikus fa volt ez. Olyan fa, ami minden kívánságát teljesít.
A vándor először arra gondolt, milyen jó lenne most egy pohár víz. Hirtelen azon vette észre magát, hogy egy pohár kristálytiszta víz van a kezében. Meglepetten nézte, vizsgálgatta, még meg is szagolta. Végül úgy döntött, hogy nem lehet veszélyes, és megitta.
Aztán megéhezett, és valami ennivalót kívánt. Az étel ugyanolyan hirtelen és bámulatos módon jelent meg előtte, mint a víz.
"Úgy látszik, teljesülnek a kívánságaim!" - gondolta meglepetten.
Most már hangosan mondta ki:
"Akkor hát szeretnék egy gyönyörű házat!"
Az előtte lévő völgyben megjelent a ház. Arcán széles mosollyal szolgákat kívánt, akik a háznak gondját viseljék.
Amint ezek is megjelentek, úgy érezte, hihetetlen erővel áldotta meg az Úr.  
Kívánt hát magának egy gyönyörű szép és rendkívül intelligens asszonyt, akivel szerencséjét megoszthatja.
Amikor ez is valóra vált, meglepődve szólt a nőhöz:
"Várj csak egy kicsit! Mi történik itt? Nekem nincs ilyen szerencsém! Ez velem nem történhet meg!"
Abban a pillanatban, hogy ezeket a szavakat kimondta, minden eltűnt.
"Tudtam" - mondta, és megrázta a fejét.
Azután felállt, és gondterhelten bandukolt tovább az erdő szélén.

64234829_2454786451220004_9130322807337517056_n.jpg

64208002_2454793251219324_6972266843935342592_n.jpg

img_20190613_164604.jpg

img_20190613_165900.jpg

 

 

A 2019. június 6-i adás

 Mamik vendégei Lukács Ivett Andrea és Zsenák Lilla, a Maladype Színház színművészei voltak. Meséltek arról, mit jelent manapság nőnek, művésznek, színésznek lenni. Hogy éli meg fiatal felnőtt éveit egy művész - aki nő - ma, Magyarországon? Milyen emlékeik vannak ezekről az időkről a Mamiknak? Vajon minden generáció hasonló nehézségekkel küzd? A műsort itt hallgathatod meg/újra KATT

A mesét pedig itt olvashatod:
Két ember beszélget:
- Milyen időnk lesz ma?
- Olyan, amilyet én szeretek.
- Honnan tudod, hogy olyan időnk lesz, amilyet szeretsz?
- Miután rájöttem, hogy nem lesz mindig olyan idő, amilyet szeretek, megtanultam szeretni azt, amit kapok. Így aztán biztos vagyok benne, hogy olyan időnk lesz, amilyet szeretek.

 

img_20190606_170012.jpg

img_20190606_170022.jpg

img_20190606_165704.jpg

img_20190606_165509.jpg

62375182_2442332572465392_3269425467601453056_n.jpg

img_20190606_165354.jpg